A biztonságod a hiteden múlik

A Bika napjegyű embernek a legfontosabb döntéshelyzetekben el kell szakadnia a földtől

Néhányszor az életünkben úgynevezett felső szintű döntést kell hoznunk. Ez a Bikáknál nagyon elvontan hangzik: az anyag nélküli biztonság megélése. De ez mit jelent? Azt, hogy felül kell emelkednie a Bika anyagiasságán, s be kell látnia, sőt meggyőződésévé kell válnia, hogy nincs az a gazdagság, amely valódi biztonságot adhatna. Hiszen egy perc alatt minden megváltozhat, s elveszíthetünk mindent, s ezzel együtt a biztonság illúzióját is. Csak a hitünk adhat biztonságot. Akkor vagy biztonságban, ha elhiszed, hogy csak az történhet Veled, ami a sorsodban van, s ez nem függ az anyagiaktól.

Az életünkben ez úgy történik, hogy egyszer csak jön egy döntéshelyzet, hogy Neked kell holnaptól gondoskodnod valakiről, Neked kell megteremteni mások biztonságát. Hétköznapi helyzet, hogy azt mondja a feleséged, hogy gyereket szeretne, s ez azt jelenti, hogy pár évig róla és a gyerekről is gondoskodni kell anyagilag. De az is lehet, hogy egy idős szülőről kell anyagilag gondoskodni. (Lehet, hogy ápolni is kell, de az már a Rák dolga lesz.)
A másik lehetőség, hogy más teremti meg a mi biztonságunkat. Ilyenkor mondjuk a nő “befogadó” az anyagiakra, s elfogadja, hogy a párja tartja el, amíg olyan az élethelyzet. Láthatunk persze nem tradicionális helyzeteket is, amikor a nő tartja el a férfit, s a férfi “befogadó” az anyagiakra. 


Középső szinten a Bikának találkoznia kell az anyaggal, éreznie, birtokolnia kell az anyagi dolgokat. Ezzel semmi probléma nincs, ha a hétköznapok szintjén anyagi dolgokkal, pénzzel, földdel, állatokkal dolgozik. Akkor van a baj, ha ezt nem tudja átélni, s „az az enyém, amit megeszek” elv alapján éli az életét, s az élvezetek hajszolása válik számára elsődlegessé. Ilyenkor kerül a Bika az alsó szintre, s csak remélni lehet, hogy a Sors hoz neki egy olyan élethelyzetet, amelyben vissza tud találni az anyag pozitív megéléséhez, vagyis a középső szinthez.

További információk…


Hírlevél feliratkozás…

Életfeladat

Amikor egy tanfolyamon tanítom az életfeladatot, akkor könnyű dolgom van, hiszen lehetőségem van részletesen elmagyarázni az asztrológia filozófiáját, elveit, s mire néhány órát követően az életfeladatokhoz jutunk, már mindenki érzi, hogy mit akarok mondani. Sokkal nehezebb egy cikken keresztül elfogadtatni azt az asztrológiai elvet, hogy a lélek választ egy feladatot (életcélt), ehhez egy testet, egy családot, egy hazát, s leszületik a Földre, hogy ezt a feladatot teljesítse.

Azt gondolom, hogy a mai embernek bizonyíték kell mindenre, nem elégszik meg azzal, hogy valaki mond valamit. Az a “szerencse”, hogy  asztrológia pont a gyakorlati megfigyeléseken alapszik, így ellenőrizni lehet a kijelentéseit. Ezért most arra biztatlak, hogy ne fogad el a fenti, a születésre vonatkozó elméletet! Azt se fogadd el, hogy az ember akkor lesz sikeres, akkor tud boldog lenni, ha a Napja által szimbolizált életfeladatát teljesíti! Ehelyett írd be a saját, és a családtagjaid, vagy barátaid születési időpontját az életfeladat kalkulátorba, s döntsd el, hogy igaz lehet-e, hogy akkor lehetünk boldogok, ha az életünk nagy döntéseit az életfeladatunknak megfelelően hozzuk meg.

KOS

A legújabb kutatások szerint az elmúlt évszázadok társadalmi berendezkedése, és a versenyről kialakított mítosza zsákutca.

Ha megnézzük az emberi szervezetet, akkor azt látjuk, hogy minél nagyobb az összhang, az együttműködés, annál egészségesebb az ember. Amikor a sejtek “fellázadnak”, s nem akarnak együttműködni, akkor alakul ki a rák betegség. Az emberi szervezet együttműködés nélkül elpusztul.

Az asztrológiai jegyek felső szintű megélési is mindig arról szólnak, hogy akkor van esélyünk megvalósítani, amit szeretnénk, ha együttműködünk másokkal.

A Kos napjegyű ember életfeladata (amiért leszületett a Földre), hogy másokért küzdjön. Hosszabb távon csak akkor lesz boldog, ha az élete nagyobb döntéseinél olyan helyzetet hoz létre, amelyben másokért küzd. Persze az a legjobb megoldás, ha egy közös cél mentén úgy küzd, hogy az neki is fontos, de soha nem válhat öncélúvá a küzdelme.

Miről ismerheti fel a Kos napjegyű ember, hogy nem jól döntött? Természetesen, ha nem másokért, hanem másokkal küzd. Persze ne gondoljuk, hogy a Napunk által mutatott életfeladatunkat percről-percre élnünk kell. Csak a fontosabb kérdésekben kell a feladatunknak megfelelően dönteni. Az, hogy egy Kos időnként összecsattan a környezetével, az természetes.  De ha például egy Kos napú edző felhagy az edzőséggel, s elmegy pénzt keresni, miközben a tanítványai számítottak rá, az nem éli a feladatát, s ne számítson arra, hogy boldog lesz a pénzével, hiszen a kiteljesedést nem tudja az új élethelyzetében átélni.

Életút asztrológia



Én az Életút asztrológiában hiszek. Azért nevezem életút asztrológiának, mert bármely szakaszában is legyünk az életünknek, meg kell találnunk azt a döntési lehetőséget, amely egy pozitív, boldog élethelyzet felé visz. Az életút elején még könnyűek a döntések, de ahogy az életünk halad előre, egyre nehezebb megfelelő élethelyzetet találni, mivel folyamatosan csökkennek a választási alternatívák. Például 60 évesen általában már nem lesz gyermekünk, nem választunk új karriert, sőt nagyon sokan minden lehetőségtől elzárkóznak, amin keresztül megélhetnék a sorsukat. Ez a legrosszabb! Mindig nyitottaknak kell lennünk az új helyzetek elfogadására!

Az asztrológia szerint az életünk addig tart, amíg az Egységet támogatni tudjuk a világban. Ezért 90 évesen is arra kell törekednünk, hogy olyan élethelyzetbe kerüljünk, ahol szükség van ránk. Teremtsünk olyan helyzetet, amelyben a gyermekünk, az unokánk, a testvérünk, a barátunk, vagy a szomszédunk életének részei lehetünk, vagyis amelyben szükség van ránk, mert így tudjuk támogatni az Egységet.

További információk…


Hírlevél feliratkozás…

Asztrológia tanfolyam egyéni tanrendben



Amennyiben az időd engedi, hogy intenzíven tanulj, akkor ezt az oktatási formát Neked találtuk ki! Akkor is ideális megoldás, ha nagyon elfoglalt vagy, s csak az év egyes időszakaiban van szabadidőd.
Távoktatási formában akkor tanulsz, amikor Neked jó. Így akár egy év alatt is elvégezheted a három éves asztrológia tanfolyamot.
A 228 tanórából álló tanfolyamot a saját ütemezésed szerint végezheted el.
Amennyiben időd engedi, akkor becsatlakozhatsz az online órákba is. Különösen hasznos lehet a harmadik évfolyam gyakorló óráiba való becsatlakozás.
A kérdéseidet felteheted e-mail-ben, de telefonon is tudunk konzultálni, ha szükséges.
Az egyéni tanrendet telefonon leegyeztetjük Veled.

További információk…


Hírlevél feliratkozás…